Három leggyakoribb krónikus sebtípus

Kérjen időpontot az Önhöz legközelebb eső sebkezelési centrumunkba!
Adja meg nevét és email címét, hogy értesülhessen a legújabb sebkezeléssel kapcsolatos információkról.

    Egy seb akkor nevezhető krónikusnak, ha 6 héten belül sem történt változás állapotában, a regenerációja nem indult meg. A következőkben a leggyakoribb krónikus sebtípusokat soroljuk fel.

    Fertőző sebek

    A nyílt sérülések könnyen elfertőződhetnek bizonyos baktériumok által. A sérülés módja, azaz szúrt, lőtt, vágott, harapott seb meghatározza az elfertőződés kockázatát. Az elfertőződött seb jellemző tünetei a bőrpír, fájdalom, rendszeres váladékozás, elhalt szöveti részek. A nem megfelelő sebápolás (rendszertelen fertőtlenítés, nem steril eszközök használata) késlelteti a sebgyógyulást, mely által a sérülés krónikussá válhat.

    Műtéti sebek

    A sebészeti beavatkozások során előfordul az eszközök sterilitásának hiányában, vagy nem megfelelő fertőtlenítés által kialakuló sebgyulladás. Amennyiben cukorbetegség, vagy érbetegség fennáll, úgy a műtéti sebek gyógyulása hosszadalmassá válhat.

    Fekélyek

    A leggyakoribb krónikus sebtípus a fekély, melynek megkülönböztetünk több fajtáját: diabéteszes fekély, vénás eredetű fekély, artériás eredetű fekély, valamint nyomás fekély (felfekvés).

    Cukorbetegség során a magas vércukorszint hatására az idegek is károsodást szenvednek. Az idegkárosodás hatására könnyen alakulnak ki kisebb-nagyobb sebek főként a végtagokon. Az állandó vércukorszint ingadozás hatására a sebgyógyulás ideje elhúzódik és fekélyekké alakulnak át.

    A vénás eredetű fekély akkor alakul ki, ha a vénás rendszerben a vérellátás csökken, a vérpangás miatt visszerek alakulnak ki. Az érintett terület fájdalmassá, duzzadttá válik, a bőr elszíneződik és könnyen alakulnak ki felületén mikrosérülések. Az elégtelen vérellátás következtében a sejtek nem jutnak elegendő tápanyaghoz és oxigénhez, mely ugyancsak fokozza a kisebb sérülések kialakulását, fekéllyé válását.

    Az artériát érintő leggyakoribb megbetegedés az érelmeszesedés, mely során az ér falán plakkok rakódnak le szűkítve ez által az ér belső falát. A lerakódott rétegen megtapadó vérlemezkék vérrögöt képeznek, melyek leválva az ér faláról vérrögként keringenek az érrendszerben. A levált vérrög (trombus) életveszélyes állapotot képes előidézni, amennyiben egy létfontosságú artériát zár el. Leggyakrabban a lábszárban okoz érelzáródást, mely során a az ér vérellátása megszűnik, a szövetek nem jutnak elegendő vérhez és szövetelhalás következik be.

    A nyomás fekély olyan esetekben alakul ki, amikor hosszantartó betegség miatt ágynyugalmat rendel el az orvos, valamint időskorúak és mozgásképtelen betegek körében.

    Sebkezelési centrumaink

    Kérjen időpontot vagy küldjön üzenetet

    Ha szeretne időpontot kérni rendelőinkbe vagy kérdése van felénk, kérjük válasszon a megfelelő űrlapok közül!

    Időpontkérés orvoshoz



      A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező

      Üzenetküldés sebkezelési centrumnak

        A *-al megjelölt mezők kitöltése kötelező